Töprengések a házasság szentségéről

A keresztény egyházak teológusai mindannyian egyetértenek abban, hogy két hívő ember házassága szövetségkötés Istennel, s ezért az intézmény Isten kegyelméből „működik”. Lukács Tamás KDNP-képviselő úr szükségesnek érezte még megtámogatni az érvelést azzal, hogy a házasság a „Bibliában lefektetett (?) intézmény”. A múlt év közepén nagy port vert fel Jonathan Bartley, a londoni székhelyű Ekklesia vallási kutatóintézet igazgatója azzal a kijelentésével, hogy „A polgári házasság nem működik a mai formájában”, majd levonta a következtetést: mivel „reménytelenül összegabalyodott az egyházak és a polgári jog házasságértelmezése, meg kellene fontolni a polgári házasság eltörlését”. Bíztatása ellenére a keresztény teológusok nem lelkesednek túlságosan a gondolatért, sőt egyes nyugati sajtóorgánumok szerint a vallásos média „halálra rémült” a javaslattól (HVG 2006.07.08).

A rémület indokoltnak látszik, ugyanis egyrészt a teológusok pontosan tudják, hogy semmilyen racionális érveléssel nem tudnák megvédeni a szentségi házasság egyedüli jogosságát a polgári házassággal szemben, másrészt az egyházaknak eszükben sincs vállalni a házasságok nyilvántartásával és a belőlük fakadó esetleges jogviták (öröklés, gyerektartás stb.) kezelésével járó költségeket.

Mielőtt állást foglalunk, Tekintsük át a házassággal kapcsolatos vallási és világi érveket.

Bibliai megalapozás

Az intézmény isteni alapításával kapcsolatban lássuk először az Ószövetséget. Két helyet szokás idézni a Teremtés könyvéből:

„Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinek és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: ’Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.’ ” (Teremtés könyve 1.27-28)

„Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. Az ember így szólt: ’Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz.’ "  (Teremtés könyve 2.22-24)

Itt bizony nem házasságról: szexuális aktusról van szó! Sajnos, az ellentmondó szövegből nem tudjuk meg, végül is hogyan teremtetett a nő. Különben a második idézetben az ősi matriarchátusi szabály fogalmazódik meg. A leginkább elfogadott kultúrtörténet szerint ugyanis – a horda-korszakot jellemző promiszkuitás (mindenki mindenkivel) után – a legősibb együttélési forma két (esetleg több) különböző anyasági csoporthoz tartozó nemzetség között jött létre, amikor az egyik nemzetség minden férfija „házastársa” volt a másik nemzetség minden nőjének, méghozzá úgy, hogy a férfiak költöztek át a nők nemzetségébe.

Egy anyasági csoporthoz azok tartoztak, akik anyai ágon voltak rokonok, ezek nem léphettek szexuális kapcsolatra egymással. Nem tekintették tehát rokonnak az egy apától, de különböző anyától származó féltestvéreket, sőt az apa sem volt rokona gyermekeinek, mivel azok más anyától születtek. Talán elég csak Lót történetére utalnunk (Teremtés könyve 19.30-38), akinek két lányával folytatott nemi kapcsolatában az Úr semmi kivetnivalót sem talált, hiszen a tőlük született két fiát s egyben unokáját – Moábot és Ammont – két későbbi törzs (moabiták, illetve ammoniták) ősapjává tette.

Feltehető, hogy az ilyen együttélésben kibontakozó féltékenységi versengés csillapítására jött létre a későbbiekben az úgynevezett páros család, ami egy férfi és egy nő tartósabb kapcsolatát jelentette a nemzetségen belül. A magántulajdon és ezzel párhuzamosan a patriarchális rend kialakulásával azonban alapvetően megváltoztak a társadalmi viszonyok: a nők alárendeltekké lettek és már ők hagyták el apjukat-anyjukat, annál is inkább mivel férjük gyakorlatilag megvásárolta őket, amivel együtt járt még évszázadokig a többnejűség – amint ez az Ószövetség könyveiben is bőségesen írva vagyon.

Talán elegendő csak Jákob ősatya történetére utalni (Teremtés könyve 29.1 - 31.34), akinek szolgálataiért rokona két lányát adta feleségül, ők pedig szolgálójukkal egészítették ki a családi kört. Így aztán Jákobnak a négy nőtől 12 fia és egy lánya született; a fiúk pedig Izrael törzseinek lettek ősatyjává.

Jóllehet a zsidóság mindig is komoly szerződésnek tekintette a házasságot, ehhez fűződő vallási szertartásokról egy szót sem találunk az Ószövetségben, miközben még azt is szabályozza, hogy hány rőf hosszú és széles legyen az áldozat bemutatásához használandó papi vállkendő.

Nézzük akkor az Újszövetséget. A szinoptikusok (Máté, Márk, Lukács) közül Jézus tanításaként Máté evangéliuma egy helyen tér ki a (mózesi) törvény szerint érvényes házassági szabályokra, ezen kívül említ egy esetet, amikor Jézus a farizeusok provokatív kérdésére válaszolva mondja a sokszor idézett nevezetes mondatot:

„Akkor odamentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Ezt kérdezték: ’El szabad a férfinak bármilyen okból bocsátania a feleségét?’ Így felelt: ’Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.’ De azok mondták: ’Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?’ ’Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nek-tek, hogy elbocsássátok feleségeteket – felelte –, de kezdetben nem így volt [!?]. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, és mást vesz el, házasságot tör.’ ” (Mt 19.3-9)

A kiemelt mondatot Márk evangéliumában is megtaláljuk (Mk 10.2-9), de feltűnő, hogy Lukács – akinek evangéliuma tartalmilag szinte teljesen, de sokszor szó szerint is egyezik Mátééval – nem tud erről az eseményről, János evangéliuma pedig egyáltalán nem foglalkozik házassági kérdésekkel. Ha megvizsgáljuk a szövegkörnyezetet, kiderül, hogy Jézus ezzel az elnyomott női nemet védte és szemben többször hangoztatott tanításával, miszerint „…míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik”, itt bizony élesen szembeszegül a törvénnyel. A tárgyilagos egzegézis is elismeri, hogy az ominózus mondat kilóg Jézus tanításából, minden valószínűleg szerint utólagos betoldás az 1. század végéről, amikor már kezdett egységesülni a TAN.

Szent Pál többször foglalkozik a házassággal, eleinte csak mint szükséges rosz-szal; ezt a felfogást vette át Szent Ágoston is. Idéznék a korintusikanak írt első leveléből, bár ezt a teológusok szeretik elfelejteni:

„…Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. A kicsapongás veszélye miatt azonban le-gyen csak minden férfinak felesége és minden asszonynak férje. A férfi teljesítse házastársi kötelességét feleségével szemben, hasonlókép-pen az asszony is férjével szemben. Az asszony testével nem maga rendel-kezik, hanem a férje, éppígy a férfi testével sem ő rendelkezik, hanem a felesége. Ne tartózkodjatok egymástól, legföljebb közös megegyezéssel egy időre, hogy azt imádsággal töltsétek. Azután térjetek vissza egymáshoz, ne-hogy a sátán megkísértsen benneteket, mivel nem tudtok megtartóztatás-ban élni. … A nem házasoknak és az özvegyeknek ezt mondom: Jó, ha úgy maradnak, mint én is. De ha nem tartóztatják meg magukat, kössenek csak házasságot, mert jobb megházasodni, mint égni. … ha a nem hívő fél elvá-lik, hadd váljék el. Ilyen esetben a testvér vagy nővér nincs lekötve, hiszen Isten békességre hívott minket.” (1Kor 7.2-16)

Amit viszont szívesen idéznek, az efezusiaknak címzett (valószínűleg nem is általa írt) levélből, bár ebben már erőteljes hangsúlyt kap a nők alávetettsége:

„Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asz-szonynak… Amint tehát az Egyház alá van vetve Krisztusnak, az asszony is mindenben férjének. … Így a férj is köteles szeretni feleségét, mint saját testét." (Ef 5.22-28)

Itt azonban nem a házasság a fontos, csak ezzel az analógiájával magyarázza Jézus és az Egyház kapcsolatát.

A szentség megalapítása

Mindezek alapján azt állítani, hogy a házasság intézményét Isten alapította, elég durva csúsztatás. Még kevésbé mondható ez a házasság szentségéről. Egyrészt azért, mert a szentség szó az egész Bibliában egyetlen egyszer sem fordul elő. Másrészt azt sem árt tudni, hogy a 313-ban a hatalom birtokába jutott keresz-ténység még majd nyolc évszázadon át nem vonta be vallási mázzal a házassá-got, ellenkezőleg Szent Ágoston (354-430) felfogását vallotta (és a Vatikán lényegében vallja még ma is). Ő ugyanis – miután közel harminc éves koráig szélsőségesen kicsapongó életet élt – úgy döntött, hogy a szexualitás minden vonat-kozásban bűnös és a házasság csak annyiban engedhető meg, amennyiben felbonthatatlan és a szexuális aktus kizárólag gyermekek nemzésére irányul.

A 12. század közepéig teológiailag még a szentség fogalma is tisztázatlan volt, számuk pedig az egyes püspökségekben a mindenkori püspök felfogása szerint változott, s azt azért mégsem tételezhetjük fel, hogy egy évezred kiváló teológusai nem ismerték fel Isten akaratát. Például Franciaországban és a délnémet tartományokban leginkább 2 szentségről tudtak (ezért is maradt fenn ez a hit a protestantizmusban), Damiáni Péter (VII. Gergely pápa bizalmasa és legfőbb segítője) 12, Clairvauxi Bernát (a cisztercita rend megalapítója és a 2. keresztes hadjárat megszervezője) 10 szentséget hirdetett, utóbbiak közé értve a lábmosás szentségét is. A hetes lista a 13. század közepe táján alakult ki s ebben máig hetedik a házasság. De a házasság szentségi hatásait még Aquinói Tamás (1225-1274) sem tudta levezetni a Bibliából, és bár a Firenzei zsinat (1431-40) dogmává emelte a hetes számot, a házasság szentségi hatásainak definiálásával úgyszintén adós maradt.

A szentségi jelleg mibenlétének kifejtése még további négy évszázadon át éles vitákat gerjesztett, mígnem a Trentói zsinat (1545-63) két dogmával véget vetett a huzakodásnak, ezek szerint

• Csak az illetékes egyházi személy előtt, az előírt formaságok betartásával kötött házasság érvényes.
• Az így kötött házasság felbonthatatlan (vö. Szent Pál idézett korintusi levelével!).

A közben kialakult protestáns egyházak persze már nem fogadták el ezeket a normákat, úgyhogy azóta a házasság csak a katolikusok és az orotdox kereszté-nyek számára szentség.

A II. Vatikáni Zsinat könnyítési kísérletei

Amikor XXIII. János pápa (1958-1963) összehívta a II. Vatikáni Zsinatot (1962-65, a továbbiakban a Zsinat), azzal a céllal tette, hogy megújítsa az Egyházat és könnyítse a hívők terheit. Híres jelszava: Non ministrari, sed ministrare – nem kiszolgálva lenni, hanem szolgálni – ma is vezérfonalul szolgál a felső klérus haladó köreinek. A pápa többek között kijelentette, hogy – ellentétben az addig vallott hivatalos felfogással – a házasságnak nemcsak utódok nemzése a célja, hanem a házasfelek számára kölcsönös örömszerzés is. A zsinati atyák közötti nézeteltérések azonban heves vitákhoz vezettek, s az eredmények csak kis részben váltották be a kezdeti szép reményeket. A házassággal kapcsolatos állásfoglalás például a következőre sikeredett:

„A Teremtő által alapított és törvényeivel szabályozott bensőséges élet- és hitvesi szeretetközösséget... a visszavonhatatlan személyes beleegyezés teremti meg... Az Úr a kegyelem és a szeretet különleges ajándékával meggyógyította, tökéletesítette és nemes rangra emelte ezt a szerelmet... A házasságnak és a hitvesi szerelemnek az a természet szerinti rendeltetése, hogy gyermekeknek adjon életet, és fel is nevelje őket... A keresztény há-zastársak... legyenek azért készségesek az Egyházi Tanító Hivatal iránt, amely az Evangélium fényénél hitelesen értelmezi az isteni törvényt.”  (Gaudium et spes Lelkipásztori konstitúció az Egyházról a mai világban, 48., 49. 50.)

Ráadásul – mint ismeretes – a pápa meghalt a Zsinat első ülésszaka után és a folytatását előíró VI. Pál (1963-1978) nem mindenben osztotta elődje álláspontját, például a cölibátussal (papi kényszernőtlenség) és a házassággal foglalkozó témát egyszerűen kiemelte a Zsinat hatásköréből. Ez utóbbit külön szabályozta a – még a progresszisták (haladó gondolkodású teológusok) körében is – hallatlan nagy ellenérzéseket kiváltó Humanae vitae kezdetű körlevelében. Ebben jóságosan elismeri ugyan a családtervezés jogosságát, de a leghatározottabban megtilt minden házassági aktust, amelyben meggátolják az élet továbbadását. Tilos bármilyen fogamzásgátló eszköz használata, vagy bármilyen sterilizálási eljárás. Halálos bűn a házastársak minden közeledése egymáshoz és a szeretkezés minden formája is, ha ezenközben a fogamzás kizárva. Vulgárisan: csak a normális közösülés megengedett; méltányos nagylelkűségből a terméketlen napokon is.

Jelenlegi biológiai ismereteink szerint a tüszőrepedés két menstruáció között többé-kevésbé éppen félidőben következik be, ezután az érett pete még körülbelül 24 óráig fogamzásképes, a méhbe ju-tott spermiumok pedig legfeljebb 72 órán át alkalmasak megtermékenyítésre. A Knaus-Ogino féle természetes fogamzásgátlás azon alapul, hogy a párok a peteérés előtt 3, utána 1 napig tartózkodnak a közösüléstől. Nyilvánvaló azonban, hogy a fogamzás a többi, terméketlennek nevezett napon sincs kizárva; nemcsak azért, mert a megadott időpontokat és időtartamokat nem lehet pontosan meghatározni, hanem azért sem, mert a női szervezet nem gép és spontán peteérés bármikor bekö-vetkezhet (például akár egy erősebb szexuális inger hatására is).

A Zsinat befejezése után 68 tagú bizottságot hoztak létre, hogy kialakítsa az Egyház álláspontját a születésszabályozás kérdésében. A bizottság 64:4 arányban az orális (tablettás) szabályozás megengedése mellett foglalt állást. Jean Villot bíboros államtitkár azonban – a jezsuita John Ford hatha-tós közreműködésével – egyszerűen meghamisította a határozat szövegét és félrevezette a pápát. Ha meggondoljuk, hogy a körlevél megjelenésének idejében a Vatikán – az Instituto Farmacologico Sereno gyógyszergyár részvénytulajdonosaként – jelentős hasznot húzott egy Luteolas elnevezésű fogamzásgátló tabletta forgalmazásából, ez igazán nem volt szép az államtitkár úrtól!

A tiltásokra II. János Pál is ráerősített Veritatis splendor kezdetű (1993) körlevelében:

„A szexuális aktus természetes biológiai megértésére alapozva mondjuk, hogy a terhesség elleni védekezés, a sterilizáció, az önkielégítés, a házasság előtti vagy azon kívüli nemi kapcsolat, a homoszexualitás vagy a mesterséges megtermékenyítés elítélendő és morálisan helytelen.”

Így deklarálta mindezt az akkor 73 éves pápa, akiről fel kell tételeznünk, hogy sohasem volt szexuális kapcsolata.

A könnyítések eredménye

Végeredményben a katolikus hívőkre a mai napig a következő szabályok érvényesek:

• Minden szexuális aktus – de még érintés, simogatás, csók, sőt gondolat is – tilos házasságon kívül.

Ha megözvegyültél és egy magányos éjszakán megborzongatna a néhai hitveseddel töltött kellemes pillanatok emléke, máris halálos bűn szennyezi be a lelkedet! Sürgősen felejtsd el, amíg nem késő!

• Csak katolikus pap (esetleg diákonus) előtt kötött házasság érvényes.

Érvénytelen a más vallású egyházi személy és az anyakönyvvezető előtt kötött házasság is; ez utóbbi nem más, mint törvényesített paráznaság.

• Katolikus fél csak előzetes engedély birtokában köthet házasságot másvallásúval, ha ez ígéretet tesz, hogy születendő gyermekeiket katolikus hitben fogják nevelni (vö. ökumenizmus).
• Mindennemű mesterséges fogamzásgátlás és sterilizálási eljárás tilos házasságon belül is.

Igazolt meddőség esetén a mesterséges megtermékenyítést az Egyház – bár helyteleníti – kegyesen elnézi, de csak házasságon belül.

Ha tetterős férfi vagy, óvatosan élvezd feleséged kedvességét, amikor már nem kívánsz több utódot! Ha örömöd idő előtti félbeszakítása történetesen halálod okozná, örökké tartó szenvedéssel lakolsz érte!

Ha házastársad fizikai állapota miatt (például előrehaladott terhes, fertőző betegségben szenved stb.) nem közeledhetsz hozzá, tűrj békével. Inkább jegeld tagjaidat vagy kapard a falat, mintsem hogy lelkednek kárát valljad, akár csak egy kéjes gondolat miatt is! 

• Az érvényes házasság felbonthatatlan (vö. Szent Pál idézett levelét).

Ha fiatal (netán csinos) nő vagy és iszákos férjed – miután félholtra vert – elhagyott; mi több, má-sik nővel állt össze, jobb, ha kolostorba vonulsz apácának. Amíg ő él, lelki üdvösséged kockáztatása nélkül nem részesülhetsz testi örömökben.

Akiknek anyagi lehetőségei megengedik, érvénytelenítési kérelemmel fordulhatnak a Szentszék illetékes bizottságához.

A házasság kezdettől érvénytelen: ha kilépett (felmentés nélküli) egyházi személy kötötte; ha a felek előre megállapodtak, hogy nem lesz gyerekük; ha erőszak hatására kötötték; ha nem „hálták el”, vagyis nem jött létre nemi kapcsolat a házastársak között. Aki nagyon akar, találhat indokot.

• Homoszexuálisok nem köthetnek érvényes házasságot, ők a Katekizmus szerint „a tisztaságra kaptak meghívást”, magyarul: teljes önmegtartóztatásban kell(ene) élniük!

„Az önuralom erényeivel, amelyek nevelik a belső szabadságot… és szentségi kegyelemmel… kell közeledniük a keresztény tökéletességhez” – tájékoztat a Katolikus Egyház Katekizmusa (2359. cikkely).

Szegény katolikus testvéreim!

Ateista szemmel azért mégsem tekinthetjük normálisnak, hogy házasságon kívül tilos legyen minden szexuális kapcsolat – sőt még a gondolat is! Ez durva beavatkozás a legszemélyesebb emberi jogokba és sérti minden alkotmány első alaptételét is – nevezetesen a gondol-kodás szabadságát. Csak a vaskalapos vallási prüdéria minősítheti az ilyen kapcsolatokat mindenestül erkölcstelennek.

A házasság egy férfi és egy nő szerződése arra, hogy együtt éljenek és utódokat neveljenek fel, vagyis családot alapítsanak. Ez a szerződés a két fél kölcsönös beleegyezésével jön létre, kizárólag rájuk tartozik és elvileg nem szorul semmiféle szentesítésre. Tekintve azonban, hogy a családok általában valamilyen társadalmi közösségen belül léteznek, célszerű a házassági szerződést jogilag érvényes formában is megfogalmazni; ez történik meg az anyakönyvvezető előtt. Így a születendő gyermekek, illetve a szerződés nemkívánatos felbomlása esetén az elváló házasfelek, valamint a későbbiekben szerzett közös vagyontárgyak a közösségben érvényes jogrend védelme alatt állnak.

Következtetések

Teológiailag semmivel sem igazolható az Egyház eszelős irtózása a szexualitástól. A Bibliából semmi módon nem vezethető le szabad felek házasságon kívüli szexuális kapcsolatainak tiltása, az viszont nyilvánvaló, hogy jó néhány jelenleg érvényes egyházi szabály egyenesen ellentmond a bibliai szövegeknek. A teológusok Jézus önmegtartóztató életére szoktak hivatkozni, az igazság azonban az, hogy magánéletéről a sugalmazottnak elismert szövegekből semmit sem tudunk.

Az úgynevezett apokrif (elrejtett, titkos) evangéliumok Jézus-képe sokkal emberibb. Mária Mag-dolna evangéliumában például ő Jézus egyik legfontosabb követője és bizalmasa, az egyház női ve-zetője. Fülöp evangéliuma még ennél is tovább megy: „Jézus minden tanítványánál jobban szerette Mária Magdolnát, ezért gyakran [szájon] csókolta”. Péter apokalipszisében Jézus felnevet stb.

Szent Pál is csak addig dicsérte a szüzességet, amíg meg nem nősült! Említett levelében néhány sorral később már így méltatlankodik:

„Nincs jogunk ahhoz, hogy asszony nővért ma-gunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr testvérei vagy Kéfás [= Péter] is teszi?” (1Kor 9.5).

A keresztény erkölcs egyik alapvető normája szerint bűnös a törvényhozó, aki olyan törvényt alkot, amely bűnbe vagy lelkiismereti konfliktusokba sodorja betartóit! Márpedig a cölibátus törvénye bizonnyal ilyen helyzetbe hozza katolikus papok ezreit. A teológusoknak és a pápáknak ezt tudniuk kell, hisz ők is férfiak (vagy legalább is voltak egykor). Nem túlzás hát állítani, hogy saját erkölcsi normáikat sértik meg a cölibátus fenntartásával.

Hála a korszerű biológiaoktatásnak, ma már minden 14 éven felüli ember tudja, hogy az egészséges férfiak testében a nemi mirigyek állandóan termelik a spermiumokat, amelyek termékenyítőképes állapotban egy belő elválasztású mirigyben, a prosztatában tárolódnak. Mármost nyilvánvaló, hogy ha egy zárt, véges tartályt folyamatosan töltünk, akkor előbb-utóbb megtelik. A férfiak esetében a prosztata fel- majd túltöltöttsége meglehetősen kínzó érzés és – mivel lelki életünket hormonjaink befolyásolják – óhatatlanul „parázna” gondolatokat eredményez. Szerencsére a természet beépített egy automatikus védelmi mechanizmust, amely minden külső behatás nélkül is megakadályozza, hogy a hólyagocska szétpukkadjon. A spontán magömlés, orvosi szaknyelven pollutio nocturna (= éjszakai tisztátalanság) a prosztata telítődése esetén rendszerint alvás közben megy végbe azoknál a biológiailag érett (kb. 15-50 év közötti) egészséges férfiaknál, akik tudatos nemi megtartóztatásban élnek.

A normális szexualitás életünk integráns része, felnőtt korú személyek esetében csak rendkívüli körülmények (például betegség, baleset, természeti katasztrófa, háború stb.) indokolhatják a huzamos önmegtartóztatást; kivéve persze, ha valaki erre sajátos késztetést érez. A szexualitás természetellenes elfojtása hosszú távon lelki károsodást is eredményezhet; lásd például cölibátusra kárhoztatott egyházi személyek szexuális bűncselekményeit.

A házassági szerződésnek sokféle indoka lehet, de az igazi mégiscsak a szerelem. A szerelem alapja kétségkívül a génjeinkbe írt fajfenntartó ösztön, amelynek révén képesek vagyunk megtalálni az egészséges utódok létrehozására alkalmas génpartnert. Ezért a szerelem csak a szexuális kapcsolatban tud igazán kiteljesedni. Ez benne az állati örökség.

Szerelmi állapotban szervezetünkben megnő a tesztoszteron-szint, és a fizikai kapcsolat során megmelkedik a „boldogság-hormon”, a dopamin termelése. A hormon hatása hasonló a drogokéhoz, emiatt – tudatosan vagy önkéntelenül is – fokozni akarjuk kiválasztását. Ez egy darabig – három-négy évig – általában sikerül is, de aztán a beáll a telítettségi állapot és a szexuális kapcsolat kezdi elveszíteni varázserejét. A további erőfeszítések azzal a következménnyel járnak, hogy a szervezet teljesen leállítja az orgazmushoz kötődő dopamintermelést, amit elhidegülés követ.

A szerelem akkor lesz emberivé, ha átlényegül olyan érzelemmé, amelyet nem kapni akarunk, hanem adunk; amelyben nem kisajátítjuk a partnert, hanem kiegészítjük; amelyben az adja a boldogságot, hogy a másiknak örömöt tudunk szerezni. Őrizkedjünk azonban a túlzásoktól, nehogy szeretetünkkel gúzsba kössük a szeretett lényt és megfosszuk attól az öröm-től, hogy szabadon viszontszerethet bennünket! Ha kizárólagosan magunkhoz akarjuk láncol-ni minden gondolatát és cselekedetét, elviselhetetlen teherré leszünk számára. A féltékeny szeretet szinte tárggyá alázza a másikat és megkeseríti az érzéseit.

Ha a szerelmeseket nemcsak a szexuális vágy hajtotta egymás felé, hanem gondolkodásmódjuk, értékítéletük, hétköznapi szokásaik, kedvenc időtöltésük is hasonló, és képesek a humanista erkölcs szabályai szerint élni, akkor a természet is hozzájárul tartós kapcsolatuk kialakulásához és fennmaradásához az oxitocin nevű hormon termelésével. Idővel az együttlét hatására megnövekvő endorfin-termelés csak fokozza az összetartozás megnyugtató érzését és a szexuálishoz hasonló, ha nem is olyan erős, de tartós vágyat ébreszt a partner közelsége iránt.

A család lényege a kölcsönös félő-óvó szeretet és megbecsülés, ami csak a házastársak szerelmi kapcsolatából alakulhat ki. Szüleik szeretete nélkül sivár és csonka lesz gyermekeik élete, ezért is nagy felelőtlenség házasságot kötni előzetes együttélés nélkül. Csak akkor lehetünk képesek felnevelni boldog gyermekeket, ha már meggyőződtünk róla, hogy tartósan tudunk egymás mellett élni. A szeretetteljes családi légkörben felnőtt gyermekek viszont tisztelni és szeretni fogják szüleiket.